Játékok amihez semmi nem kell...

Csak Anyu és/vagy Apu és a gyerekek....

2017. február 02. - bocimaci

Sokszor tanácstalan vagyok mit csináljak a gyerekekkel, pláne ebben a vacak időben. Összeszedtem néhány játékot amit mostanában itthon kipróbáltam a gyerekekkel és igazából semmiféle előkészület vagy eszköz nem kell hozzá. 

Legyünk gyümölcsök....

Mindenki kap egy gyümölcsnevet. Megkérjük a gyerekeket, hogy hozzanak széket  üljenek le és mindenki válasszon egy gyümölcsnevet. Valaki áll (először anyu) és ezt mondja:  „A körte cseréljen helyett az almával.” Ekkor ennek a két embernek, gyorsan helyett kell cserélnie.  (Nagyobb gyerekekkel, úgy is lehet játszani, hogy a középen álló igyekszik ezt megakadályozni azzal, hogy ő ül le az egyik székre. Akinek nem jut szék az áll most középen és ő mondja, ki kivel cseréljen. Mi ezt még nem próbáltuk, mert Máté (2,5) néha elfelejtette, hogy ő milyen gyümölcs..) Néha azt is mondhatjuk:  „Kiborult a gyümölcskosár”, akkor mindenkinek fel kell állnia és máshova leülnie, mint ahol eddig ült. (Benedek, 1992).

Játék pénzzel..

Ehhez szükség van 5 darab különböző pénzre, ahányan vagyunk és valamire amivel le tudjuk takarni. (papír, konyharuha..) Ki kell rakni az 5 pénzt egymás mellé egy kitalált sorrendben, megkérni a gyereket, hogy jól jegyezzék meg amit látnak, aztán letakarni és megkérni őket, hogy rakják ki ugyanebben a sorrendben. Nehezíteni lehet több pénzzel, vagy azzal, hogy nem egymás mellé, hanem egymás tetejére pakoljuk. Versenyszellemű gyerekek esetén mérhetjük az időt és felírhatjuk.

Kisebbeknél 2-3 legóval is lehet játszani, fejleszti a memóriáját és tanulja a színeket is egyben.

Csomagolós játék

Ez most nálunk az abszolút kedvenc. A lényege, hogy fogunk valamit, például egy darab gumicukrot, vagy radírt és becsomagoljuk, minimum 10 rétegben. (Celofánt, papírt, papírzsepit, celluxot, befőttes gumit, zacskót vagy bármit használhatunk ami otthon fellelhető.) Megkérjük a gyerekeket, hogy üljenek le a földre és az egyik kezébe adjuk a kis csomagot. Egyszerre egy réteget szabad kibontani, aztán át kell adni a mellettünk ülőnek. Az nyeri a jutalmat, aki az utolsó réteget lehámozza.

Segíti a gyermek nyereség-veszteség iránti elfogadását és türelmét. (A mieinknek hasonló élményt okoz, mint a karácsonyi ajándékok bontogatása.)

Simon mondja

Ez egy klasszikus amire még én is emlékszem gyerekkoromból. Minimum 3 játékos praktikus hozzá, de én már játszottam egy gyerekkel is, mikor eszébe jutott és kiharcolta..

Megkérjük a gyereket, hogy pl. ugráljanak fél lábon, fussanak a szoba sarkába, fogják be a fülüket… stb.

De el kell nekik mondani, hogy csak akkor kell megcsinálni amit mondunk, amikor Simon mondja. Amennyiben nem így kezdjük (pl. Klára mondja), akkor a parancsot nem szabad végrehajtani.

Össze lehet őket zavarni azzal pl., ha gyorsabban mondjuk, mi is megcsináljuk amit mondunk, vagy Simon mondja ugráljatok esetén pl. megfordulunk, vagy mást csinálunk..vagy hogy Simon mondja, hogy ne emeld fel a bal lábad..

 

A manó látott valamit

Kinézünk valamit a szobában és azt mondjuk :  „A manó látott valamit" 

Ezután körülírjuk a tárgyat a gyerekek tudásszintje függvényében. (pl. K betűvel kezdődik, piros, a Nagyi nagyon szereti...) Aki hamarabb kitalálja az nyer.

Nyomkereső

Az elveszett játék nyomában...Ezt kétféleképpen szoktuk játszani. Az első esetben elrejtek valahova egy játékot és készítek egy egyszerű kincskereső térképet. Aztán megkérem a kalandorokat, hogy keressék meg.

A második esetben egy hosszú spárga gombolyag végére kötöm a játékot és a madzaggal körbetekerem a bútorokat és a lakás egyéb részein. Erre ritkábban szánom magam, mert bár szoktam mondani, hogy az játszhatja csak aki szépen tekercseli a gombolyagot a keresés folyamán, általában ez nem sikerül és alaposan betekerik a szoba egyéb részit. Türelmesebb napjaimon, viszont igen szórakoztató játék.

Vak anyuci

Bekötöm a szemem és megkérek szigorúan egy gyereket, hogy vezessen el egy kitűzött célhoz. Úgy, hogy irányítsanak, és közben mondják, most jobbra, itt át kell lépni valamit....(Mikor ketten vezettek, kicsit átestem itt-ott. Nagyon boldogok tőle, hogy most ők mondják meg mit kell csinálni. Aztán persze utána cserélni akarnak. (Mondjuk nálunk a kicsi azt mondta ne kössem be a szemét, mert akkor nem lát..:):))

Sárban járás 

Minden gyereknek adunk 2 párnát. Elmondjuk nekik, hogy most szörnyű saras lett a padló és csak párnán járva lehet kikerülni. Úgy lehet vele haladni, hogy egyik párnán áll és lerakja a másikat. Aztán felveszi az elsőt és lerakja maga elé. Lelépni nem szabad, mert akkor saras lesz. 

Párna csata

Persze ha már elővettük ezeket a klassz párnákat rendezhetünk egymásra dobálós csatát a végén

Dió szállítás

Egy dobozba teszünk néhány diót és kanállal egy másik dobozba kell átszállítani őket.

Benned az tetszik játék

Egymás mellé ülünk egy körben és a mellettünk levőről kell szép dolgot mondani. Benned az tetszik, hogy barna a szemed, hogy nagyon szép várat tudsz építeni....(Apuci esetén, hogy kitalálod a gondolataimat és tudod, hogy szeretem, ha mosol egy adag ruhát..)

Fejleszti az önbizalmukat és kommunikációs készségüket.

Simizős játék

Fogunk egy plüssállatot és azt mondjuk: (maci esetén) „ Brumm-brumm, melyik testrészedet simogattam meg? - és megsimogatjuk a könyökét.

Viccesen megismerik a testrészeiket.

 

 

 

 

 

 

 

Kerti sátor készítés házilag - olcsón és egyszerűen

Mióta kitört a nyár a gyerekek imádnak a kertben lenni. A mi falatnyi kis kertünk nem büszkélkedhet hatalmas fákkal, így nem sok árnyék nyújt menedéket a tűző napsütéstől. Innen támadt az ötlet, hogy készítek nekik egy kis sátrat. Egy barkács boltban egyszerű fa léceket vettem és 15 mm-es kerek rudakkal három helyen átszúrtam őket. Feláldoztam egy régi lepedőt és ezt odatűztem a rudakhoz. (Illetve megkértem dekorapucit, hogy tűzze nekem oda, meg ha már éppen arra jártam ki is fúrta őket...) Varrni is lehetett volna, vagy spárgákkal kötni.

A szerkezet előnye, hogy össze lehet csukni, így el tudom suvasztani a falhoz, vagy be tudom vinni a gyerekszobába ha Levi éppen sátorban szeretne aludni aznap este...

kaland_sator_01.jpg

kaland_sator_02_1.jpg

kaland_sator_03_1.jpg

kaland_sator_04_1.jpg

 

Alma kishajó - egy egyszerű nyári elfoglaltság

Mióta Levinek véget ért az óvoda nem könnyű olyan programot kitalálnom ami mindkét kisfiamat lekötné.

Ezt az egyszerű kishajót egyszerűen almából hurkapálcából és dekor gumiból készítettem (papír is megtette volna, de éppen volt itthon). Tetszett a dolog a fiúknak bár Máté a kísérlet végén félig felfalta a hajót és nagyon bánatos volt, mert nem úszott tovább.

alma_kishajo.jpg

alma_kishajo_3.jpg

alma_kishajo_1.jpg

alma_kishajo_5.jpg

Egy ötlet, hogy reggel időben elinduljunk...

Nem tudom másoknál hogy van, nálunk a reggel állandó rohanás akárhogy is igyekszem előre felkészülni, valahogy mindig sietni kell...

  • kérek tejet, nem narancslevet, nem mégis tejet
  • Máté ne vedd le az előkét, basszus most öltöztethetlek át
  • neeee Levi már ne vedd elő az építőkockát
  • gyertek vissza reggelizni, indulni kell
  • anyuci nem találom a nyuszimat, keresd meg, nincs rá idő menni kell
  • neeee Máté ne pakold ki a ketchupot a hűtőből, Levi ne segíts neki, basszus öltöztethetlek át.....jaj elkésünk, indulni kell.....stb.

S végül az állandó kérdés, anyuciiii MIKOR KELL INDULNI? Innen jött az ötlet, hogy készítek nekik egy órát és így mondhatom, hogy ha a macihoz ér a mutató, akkor venni kell a cipőt és indulunk az oviba. Furcsamód valahogy működni látszik, talán azért mert ez olyan "felnőttes" dolog. Mikor a macihoz ér a nagymutató Levi mondja, hogy menni kell. 

Használjuk az esti játékidőnél is, ilyenkor azt szoktam mondani: nézzétek, most a labdánál van a mutató, ha a nyuszihoz ér, menni kell vacsorázni. Így fel tudnak készülni és nem kell őket kiszakítani a játékból, sőt  Levi szól, hogy jaj már a virágnál van a mutató....

ora.jpg

 

Elkészítés: egy kínai lakberendezési boltban szereztem egy fehér lapos órát és egyszerű alkoholos ficltollal rárajzoltam a mintákat. (később szereztem hozzá egy másik óraszerkezetet, mert bosszantóan ketyegett..)

Egyszerűen elkészíthető húsvéti dekorációs ötletek

husveti_dekor_1_1.jpg

1. nyuszi üveg: Egyszerű temperával kifestettünk egy befőttes üveget és spárgát kötöztünk a tetejére.

husveti_dekor_5.jpg

husveti_dekor_3.jpg

2. papír liliomok: a képen látható formákat kivágtam papírból, majd az aljánál fogva összeragasztottuk úgy, hogy egy plüss drótot hajlítottunk a közepébe és már mehetett is Levi virágboltjába. (A boltos játék nálunk megunhatatlan, így szezonálisan frissítjük a kínálatot.)

husveti_dekor_4.jpg

3. fehér festhető tojások: ehhez a recept egy korábbi bejegyzésben, a tojásos kiszúrót pedig egy kerek formából készítettem, úgy hogy egyszerűen összenyomtam a tetejét

4. fehér festhető virágok: szárukat szívószálból készítettük

husveti_dekor_6.jpg

husveti_dekor_7.jpg

husveti_dekor_8.jpg

5. húsvéti ablakdísz: Ehhez egy botot gyűjtöttünk séta közben, lefestettük fehérre egyszerű temperával és rálógattuk a tojásokat

husveti_dekor_9.jpg

6. festett virágcserép: Matricából kivágtam a formákat, Levi felragasztotta, temperával körbefestette, majd lehúzta 

husveti_dekor_2.jpg

husveti_dekor_10.jpg

 

Hangolódjunk a tavaszra - ültessünk Zsázsát a gyerekekkel!

zsazsa1.jpg

Már nagyon szurkolok, hogy jöjjön a tavasz és végre lekerülhessenek a bundás nadrágok a gyerekekről. Ezért szépen lassan a lakásban is megkezdtük a tavaszra, Húsvétra hangolódást.  Az egyik nagyinál töltött délutánon egy nagyon kedves mesére bukkantam -Bori és a húsvéti nyúl- amiben zsázsát ültettek. Bevallom nem vagyok nagy kertész, így egészen idáig nem hallottam erről a növényről. Most is csak annyival tudok róla többet, hogy elképesztően gyorsan nő, szinte látszik ahogy kibújnak a levélkéi és hogy meg lehet enni. Ízét tekintve nem sok van neki, de szendvicsre téve egészen ehető és meglepő módon az első saláta féle amit a gyerekeim betettek a szájukba. Sőt rendszeresen újra megkóstolják. (Nyilván köze van hozzá, hogy ők maguk ültették, locsolgatják.)

A zsázsa csíráztatásának egyetlen trükkje, hogy spriccelni kell vízzel, nem locsolni, naponta egyszer.

Mi egyszerűen földbe ültettük, de akinek van csíráztató tálja, annak még egyszerűbben növeszthető. 1 nap után már szinte minden mag kinöveszti a csíráját, 2 nap után az első levélkék is megjelennek.

zsazsa2.jpg

zsazsa3.jpg

zsazsa4.jpg

zsazsa5.jpg

 

 

 

Kreatív csőrendszer a kádba

csorendszer_a_kadba.jpg

Még nyáron készítettem egy hasonló öntögetős játékot a kertbe, azóta terveztem hogy elkészítem a kádba való változatát. Ehhez átlátszó gumi tappancsokat és egyszerű pvc csöveket vettem egy barkácsáruházban. Ezután már csak lyukakat kellett fúrni a csövekre és beledugdosni a tappancsokat. Levit alig lehetett kirángatni a kádból, de a legnagyobb örömet láthatóan apucinak szereztem, akit annyira belelkesített a csőrendszer építés, hogy azt mondta legalább még egyszer ennyi csőre lenne szükség.

csorendszer_a_kadba_01.jpg

csorendszer_a_kadba_02.jpg

csorendszer_a_kadba_03.jpg

 

 

Fessünk a kádban!

Az utóbbi hetek legkedveltebb játéka nálunk a kádban festés. Egyszerűen imádják a gyerekek és igazából én is, mert nem kell utána játékokat pakolni és egyszerűen zuhannyal lelocsolhatóak az alkotások. Estéről estére más dolgokat kotyvasztottam, míg egy egész jó állagú festéket sikerült készítenem.

Recept 1: (szerintem ez a legjobb állagú és legjobban fogó festék)

  • 2 nagy ek. glicerines fürdető (patikában lehet kapni, ezt használjuk, mert a gyerekek ekcémásak)
  • pár csepp ételfesték
  • 2 kk. kukorica keményítő

kad_festek_01.jpg

Recept 2: (ez aztán szuper egészséges, de csak hűtőben áll el)

  • minden az előzőek szerint, csak ételfesték helyett spenótot főztem és átpréseltem egy kendőn

Recept 3: (viszonylag híg festék, viszont színes habok lesznek tőle a kádban)

  • 2 ujjnyi babafürdető (mindegy melyik márka, csak habozzon)
  • pár csepp ételfesték
  • 2 kk. kukorica keményítő

kad_festek_05.jpg

kad_festek_03.jpg

kad_festek_02.jpg

kad_festek_04.jpg

Csepegtetős pezsgő kísérlet

Anyuciii csináljunk kísérletet! Nálunk ez mostanában már csak így megy. Szerencsére a szódabikarbónát mostanában mindig tartok itthon. (Elég jó kis alapanyag a háztartásban, lényegében mindenre jó, de erről majd máskor.)

csepegtetos_kiserlet.jpg

Szóval ami ehhez a kísérlethez kell:

  • szemcseppentő pipetta
  • ecet
  • ételfesték
  • egy tepsinyi szódabikarbóna

Az ételfestéket elkevertem ecettel, nincs jelentőségem hogy mennyi festék kerül bele, csak a színét adja. Aztán Levi már kezdhette is a pipettázgatást.

csepegtetos_kiserlet_1.jpg

Először precízen csepegtetett

csepegtetos_kiserlet_2.jpg

Aztán persze öntött mindent mindenhova.....

csepegtetos_kiserlet_3.jpg

De láthatóan boldog volt...

 

 

Rajzoljunk homokba (lisztbe) - kézügyesség fejlesztő játék

Levi (3) nem nagyon szeret rajzolni, ezért gondoltam, hátha ha homokba kellene mintákat rajzolni talán jobban tetszene neki. Vágtam néhány névjegykártya méretű lapot és filctollal egyszerű mintákat rajzoltam rá. Egy korábbi játék miatt volt itthon homok, amit beleöntöttem egy közepes méretű tepsibe. Persze liszt, vagy bármilyen szórható dolog megteszi.

homokba_rajzol01.jpg

Kifejezetten tetszett neki a játék, csak arra kellett figyelnem, hogy elég gyorsan cserélgessem a lapokat, így egész sokáig fent tudtam tartani az érdeklődését. 

Mikor megunta, az egész hóbelegancot beszórtam egy dobozba, hogy máskor is elővehessük és biztonságból felraktam a szekrény tetejére.:)

homokba_rajzol02.jpg

homokba_rajzol03.jpg

homokba_rajzol04.jpg

süti beállítások módosítása